Amit eddig ténykedtem, már nincs benne a szívem,
hiszen az már telítve van írással és rímmel.
Mi időm maradt, másként szolgállak majd téged,
s ekképpen mégis önmagamat mentem meg végleg.
Létemben rendre tudatlan tévúton bolyongtam,
habár lehettem volna szenvedélyes önmagam.
Ám én inkább behúztam fülemet és farkamat,
s így mélyen elnyomtam szívemből szóló dalomat.
Most megállok egy percre, s hallgatom e dallamot,
elkerülöm messze a hazug, színjátszó világot!
Hiszen a végén tőlem is megkérdi a Kaszás:
„Másért is tettél, vagy csak magadnak harácsoltál?”
Akkor ott létemről miket mesélek majd neki?
Szép volt és jó, talán különleges vagy egyedi?
Ám tudom ki az, ki a valóságot ferdíti,
a Halál hazugságaimat rögvest elsöpri.
Nem számít neki, mit értem el egyedül és mennyit,
ha csak magamért tettem, ő hamar félrepöccint.
Vizsgáztat minduntalan, ahogy telik az idő,
várja: teszem-e már dolgom, ami neki tetsző…
Ha másokért élek, s értük világot álmodok,
a hibák könyvébe soha bele nem írhatok.
Ébresztem, ki dolgát szívből, szenvedéllyel teszi,
lelkem dallamát így a Sors sosem hagyja veszni!