A fanszőrvágó, mint sorsiránytű

2021.11.07.

Hogy kerül egy sorba a sors a fanszőrvágóval? Úgy, hogy olykor-olykor a legnagyobb tanításokat a legkisebb hétköznapi események rejtik…

– Nálam például a fanszőrvágóval kezdődött!

A hatalmas nevetésen átszűrődő tényközlés csak nehezen akart bejutni a napi gondokkal terhelt elmémbe így hétköznap este hét után.

„Mi vaaaan?” – tettem fel a kérdést magamban türelmetlenül, homlokomat ráncolva egy vendégszéken ücsörögve.

A kabátok a fejemre lógtak a Plázának ebben a csöppnyi fodrászüzletében, a vendégek táskáitól amúgy is alig fértem el, és persze, mint mindig rohantam volna tovább a maradék dolgomat is elintézni a gyors hajvágásomat követően. Na persze, ha időben sorra kerülhettem volna…

Ám a fodrászom, akihez, ha jól számolom legalább ezer éve járok – számomra este hét órától húszpercnyi időre fenntartott – székében még mindig egy fekete sörényű nőszemély üldögélt, aki a frissen vágott haját szálanként vizsgálgatta, hogy megfelel-e eléggé kritikusnak tűnő ízlésének.    

„Menjél mááár! – gondoltam egyre ingerültebben –, már úgyis mindegy! Majd a következő hónapban helyrehozzátok.”

Fekete Sörény végül elégedetten vette át a munkát Robitól, a fodrásztól, és nagy nehezen kikászálódott a szék(em)ből.

„Na végre mááár! – sóhajtottam megkönnyebbülve, és az órát bámulva már fel is pattantam a ruhák alól. – Tizenöt perc csúszás – húztam el nem túl feltűnően a számat.”

Robi, mint munkájával elégedett mester lelkesen hadonászott a pamaccsal, oldalról rám pillantott, miközben nevetve megismételte mondanivalóját a többiek felé.

– Ja! Mondom! A fanszőrvágóval kezdődött! Meg a papírvágó ollóval!

A többiek nevetése valahogy oldani kezdte bennem a feszültséget, ahogy a szék felé igyekeztem megtenni azt a mindössze két-három lépést.

– Hát persze, hogy az enyém volt! – válaszolt közben büszkén Robi az egyik vendég kérdésére, mire még nagyobb lett a vihogás a fodrászlányok felől.

„Na – gondoltam –, még ez az információ rendkívül fontos volt a mai napra nekem, hogy ki, mivel, mit és hogyan vágott. Persze nem felül.”

Valahogy nem éreztem magam komfortosan ebben a témában az adott pillanatban.

Ám Robi mit sem törődve esti nyűgösségemmel, igazi vendéglátó módjára vidám csevegést kezdeményezett velem, amint lehuppantam a székbe. Végül is el kellett ismernem, hogy a srác nagy mágus, tud valamit, mert a stílusa igazán lehengerlő, és felér egy másfél órás frissítő masszázzsal. Így tehát a kérdéseire válaszolgatni kezdtem. Először persze csak úgy ímmel-ámmal, foghegyről.

Aztán – mintha beakadt volna a lemez – jött nekem is ezzel a fanszőrvágóval, mintha ez a nap csakis és kizárólag erről szólt volna nála. Ámde egyszer csak azt vettem észre, hogy amit az életéről mesélt érdekelni kezdett. Az, ahogyan kamaszkorában egyedül maradt a testvéreivel, ahogy dolgozni kezdett, hogy felnevelje őket, és ezért az órákon mindig elaludt. És elmondta azt is, hogy a fanszőrvágó egyfajta sorsiránytűként működött az életében, hiszen minden haverja, ismerőse, majd az ismerősök ismerősei is vele vágatták a hajukat egy idő után. Ő pedig ráébredt, hogy ez az, amit ő csinálni szeretne egész életében…

Így történt, hogy Robi akkor este, abban a csöppnyi üzletben csak mondta és mondta, én pedig kérdeztem és figyeltem.

Szinte „egy szál gatyában” került fel Pestre, munkát keresett és befejezte az iskolát. Tizenegy-néhány év alatt pedig felépített egy stabil, biztonságos életet. Család, feleség, gyerekek, munka, ügyfélkör, házikó…

S tette mindezt lelkesen, a maga feje után menetelve, örökké jó hangulatot árasztva maga körül. Néztem a srácot és valahol egészen messze jártam már. Ott ültem, néztem őt és láttam benne, hogy mennyire szereti az életet, mindannak ellenére, ami vele megtörtént. Láttam, mennyire a helyén van. Láttam, ahogy feltölti az ügyfeleket energiával az őszinte, sugárzó jókedvével.

Pedig elhiheted… Nem sokan cseréltek volna vele régebben…

„Hm – gondoltam – lehet, hogy éppen kopaszra is vághatná a hajamat, talán akkor is hozzá jönnék.”

– Na és tudod, hogy miért jó csupasz seggel kezdeni az életet? – szegezte nekem a kérdést, miután végzett a fejem újrakomponálásával.

Ettől hirtelen visszarepültem a jelenbe. Érdeklődve néztem rá, gondoltam nem igazán akar erre választ, így inkább vártam a tutit, hátha tanulhatok ma is valami fontosat. Nem kellett sokáig várnom. Folytatta.

– Hát azért basszus, mert így biztos, hogy megcsinálod azt, amit akarsz. Mert egyszerűen nem lesz más választásod. Vagy csinálod, vagy megfagy a segged. És ha fázik a segged, muszáj betakarnod!

Erre a mély, filozófiai eszmefuttatásra én csak bólogatni tudtam. Teljesen egyetértettem vele. Ha fázik, hát be kell takarnod…

Végül is az árban csak a mosás, vágás, szárítás volt benne. A lelki egyensúly helyreállítása és az aznapi tananyag grátisz volt.

Éspedig az, hogy mindannyiunkban megvan a tehetség.

Csak fel kellene fedeznünk

Hagynunk kellene, hogy olykor a szívünk vezessen…

Meg kellene tanulnunk olvasni a jelekből…

Talán akkor, amikor az éppen egy kóbor fanszőrvágó képében érkezik…

A Varázslat tengere

Hogyan indulj tovább, ha elakadtál és egy helyben vesztegelsz? Helyezkedj el kényelmesen félórára egy csésze meleg teával a kezedben, és hagyd, hogy vezesselek a Varázslat Tengerén!

Elolvasom »

Kicsilélek tánca

Itt az első nyomtatásban megjelent könyvem!
Rendeld meg most!

Elolvasom »